Üdvözöljük a Kárpitozás .org oldalon!

A kárpitosipar története és feladatköre

Kárpitnak (kárpitozásnak) eredetileg a sátrak borítására, ajtónyílás vagy ablak elfedésére használt szőnyegeket, függönyöket nevezték. Később a falak, nyílások borítására nemcsak ezeket, hanem selymeket, brokátokat, mintásan szőtt pamutszöveteket is felhasználtak, de már textíliákkal le is takarták és bevonták az ülő- és fekvő-alkalmatosságokat. Az újabb történelmi időben a falak bevonására már nem ezeket az angyalokat, hanem mind gyakrabban papírkárpitot (tapétát) használnak.

A kárpitozás fogalma az idők folyamán így távolodott el a tapétázástól, s ma már –a díszítő (dekorálási) munkákon kívül– szinte kizárólag a bútorok megmunkálását jelenti. Tágabb értelemben az mondhatjuk, hogy már időszámításunk előtt is volt bútorkárpitosság. Erről számos műemlék tanúskodik. Mégis úgy véljük, helyes, ha a tulajdonképpeni kárpitosmesterség történetét csak attól az időtől számítjuk, amikor –mintegy 150 évvel ezelőtt feltalálták a spirálrugót.

Rugózott kárpitozással kényelmesebbé, puhábbá, ruganyosabbá, formatartóssá tesszük az ülő- és fekvőbútorokat, s így ezek pihentetőbbek is lesznek. Olyan bútorok készítése, amelyek a használhatóságon kívül az esztétikai igényeknek is megfelelnek, nem könnyű feladat. A különböző ízlésű, műveltségű, eltérő életkörülmények között élő emberek más és más környezetben érzik otthonosan magukat.

A jó kárpitosnak nemcsak az egyes bútordarabok készítéséhez kell értenie, hanem a kellemes összhatás, a szép interieur kialakításához is. Mindez elméleti tanuláson kívül sok évi gyakorlattal, szorgalmas munkával sajátítható csak el. Aki azonban kevesebbel is beéri, aránylag rövid idő alatt megszerezheti a legszükségesebb szakmai ismereteket. A szakembereknek igen sokféle anyag tulajdonságait és megmunkálási módját kell ismernie (fa, textil, töltelékanyagok, műanyagok, fémek stb.). De munkájánál figyelembe kell vennie a berendezendő lakótér lélektani hatásait is, a színek és formák összhangját, a mai ember életmódját, otthonához fűződő igényeit és más szempontot is.

Ki tagadhatná, hogy a szoba árnyalataihoz jól illő, nemes vonalú bútorok kellemesen hatnak az emberre? Vitatható-e, hogy a lakás kárpitozott bútorai, alakjuk, a felhasznált textiliák színösszetétele stb. hatnak idegrendszerünkre és hangulatunkra?

A lakásberendező-kárpitos feladata, hogy a különböző szempontokat és igényeket mérlegelje, s kellő szakmai tudással szép és jó bútort készítsen. Szép a kárpitozott bútor, ha alakja, bevonatának színe ízlésünknek megfelel.

Először a bútor formája és a felhasznált színek ébresztik fel az érdeklődést, s csak ezek után mérlegelünk egyéb, minőségi és kényelmi szempontokat. Sorrendileg tehát a külcsín: a bútor alakja és színhatása ragadja meg legelőbb érzékeinket.

Jó a kárpitosbútor, ha tartós összeépítésű, és méretei, alakja a használati igényeknek megfelel. Mit jelent ez? A székeken jól, a fotojben kényelmesen lehessen ülni, a fekvőbútoron pedig minél jobban tudjunk pihenni.

Reneszánsz

A XV. Század művészeti és kultúrális újjáéledésének kifejező stílusa volt, mely különösen Olaszországban és Franciaországban fejlődött ki. Ez a stílus a fejlődő burzsoázia ízlését tükrözte.

A meginduló hatalmas tőkefelhalmozódás abban is kifejezésre jutott, hogy az újgazdagok a reneszánsz stílus érvényrejuttatásán kívül, a régi klasszikus görög és római építészet és művészet stílusaiból hívták életre az új formákat. Ez a stílus a nehéz bútorokat, a gazdagon faragott, csavart formákat valósította meg. Ezekre a bútorokra felhasznált bevonóanyagokon stilizált figurákat, sárkányos vagy más állati figurák alkalmazásával készítettek. Az anyagok mintázata részben kézi szövőszéken, részben kézi festéssel készült.

Barokk

A XVI. Század végén a reneszánsz stílust fokozatosan a barokk váltotta fel, amelynek fejlődése a XVIII. század végéig tartott. A bútorokhoz kevesebb faanyagot használtak fel, így könnyebben mozgathatókká váltak és kisebb helyen fértek el. Jellemzője ennek a stílusnak a sok díszítés, a csigaformák kialakítása, a formák tekervényessége és a gazdag, de viszonylag könnyebb faragás. A barokk stílusú bútorokhoz főleg nagymintájú stilizált figurájú brokátokat vagy nehéz goblein szöveteket használtak fel.

Empire (ampir)

A XIX. század elején fejlődött ki Franciaországban, I. Napoleon császársága alatt. Ez a stílus egész Európában elterjedt. E korszak bútorállványai igen finom faragásúak, finoman ívelt aranyozott vagy aranydíszítéssel készített, vékony formájúak. Az ebben a stílusban készített bútorokat főleg szalongarnitúraként használták. A bútorokra egészen aprómintájú vagy vékony finomcsíkozású selyem vagy cérnabrokátot alkalmaztak.

Biedermeier

A XIX. század közepén kifejlődött német-osztrák nyárspolgár művészeti és irodalmi stílusa. Bútorban az ovális vonalú, kényelmes formát alkalmazták. A biedermeier bútorra egyszínű zöld vagy bordó ripszet használtak. A mintás anyagok közül a kis virágkoszorús, kismintás szövött vagy csíkos anyagot alkalmazták.

Modern stílus

A XX. században kialakult a modern stílus, amely abban jutott kifejezésre, hogy a bútorok vonalai egyszerűbbé váltak. Elmaradtak a sok kézimunkát igénylő faragások és ezzel a bútorok készítése és tisztántartása könnyebbé vált. Megkezdődött a bútorok nagyüzemi tömeggyártása.

A XX. század bútortextil gyártásánál megtalálható az előző korszakok stílusa, azzal az eltéréssel, hogy míg motívumokban alkalmazkodnak a régi stílushoz, az anyagszerűségben nagyrészt eltértek attól. A stílmintákban gyártott bútorszöveteket a még meglévő korabeli stílbútor felújításához használják, valamint a kisipari műhelyekben készült bútorok kárpitozására. A modern bútorok kárpitozásához, a vonalaknak megfelelő sima, főleg szövésében mintázott, új technikájú bútorszöveteket alkalmaznak. De használnak modern mintázatú szövött és nyomott anyagokat is egyre nagyobb mennyiségben. A legmodernebbekhez persze rikító minták is jól illenek.

A bútorszövetek története

A lakástextíliák egyik fontos ága a bútorszövetek csoportja. A lakberendezési textíliák felhasználásának évszázados története van és a korszakok változásával a lakáskultúra is nagyon sokat változott. A lakásberendezési textíliák készítéséhez felhasználják az összes ismert textilnyersanyagokat: a gyapjút, a selymet, a pamutot, a lent, a kendert és a különböző műanyagokat. Az ősember lakóhelyét állati bőrökkel tette még otthonosabbá, később a házilag készült különböző szőttesek váltak használatossá. A technikai fejlődés megindulásával a mechanikailag előállított különböző textíliák vették át a vezetőszerepet és ma is ezek a legkeresettebbek.

A nemezgyártás története

Egyes állati szőrök felhasználhatóságát az ember már régóta ismeri. Ilyen szempontból a szőrök között az első helyen a gyapjú áll. A felhasználás pontos ideje nem állapítható meg. Svájcban az ásatások alkalmával többezer éves juhcsontokat találtak és így feltételezhetjük, hogy a juhtenyészet megismerésével az ember rájött a gyapjú sokoldalú használhatóságára. A maradványok között csak csontokat találtak, mivel a szőrt a férgek már régen elpusztították. A fenti feltevést egyes ázsiai nomád népek is igazolják, akik csizmáikat gyapjúból készült nemezből állítják elő, sátraik fedésére is nemezlapot alkalmaznak és a bőrből készült lószerszámok alsó részét nemezzel borítják.

A nemezgyártás eredetét tehát a házi juhról lenyírt szőr ruházati és egyéb célra való felhasználásánál kell keresnünk. Hosszú időn keresztül igen becses anyagnak bizonyult. Napjainkban is igen sok területen alkalmazzák. A nemez az idok folyamán veszített jelentőségéből. Ennek oka elsősorban a szövés tökéletesedése volt, mivel a nagyobb munkával előállított szövetek tartósabbaknak bizonyultak a nemeznél.

Tömőanyagok

A kárpitozás megjelenési ideje pontosan nem állapítható meg, de az bizonyos, hogy a kárpitozás kezdettől fogva a bútorok kényelmessé tételét szolgálta. A legegyszerűbb kárpitozások a párnák voltak, amelyeket már az időszámítás előtti időben is alkalmaztak. Ezeknek tömőanyaga a gazdagabb helyeken a toll és a gyapjú volt. A szegényebb embereknek szalma jutott. A reneszánsz kortól kezdve egyre népszerűbb a kárpitozás, de különösen a barokk kor (a XIV. század) ad sok feladatot a kárpitosoknak. Egyre bonyolultabb formákat kell kialakítani, így pl. domború felületeket. Megjelenik a kötött párnázás, mely új anyagokat, új módszereket igényelt.

A bútorrugó megjelenése és az igények növekedése tovább bonyolítja a kárpitos szakma feladatait. Az iparilag fejlett országokban – különösen Franciaországban, Olaszországban és Németországban - nagy léptekkel halad előre a bútorművesség és a kárpitosság. A kényelem egyre inkább elveszíti luxus jellegét és ezért a bútorok kárpitozási céljaira egyre több és olcsóbb tömőanyagra volt szükség. Nem volt azonban mindegy, hogy milyen anyagra esett a választás.

Csak olyan szálas anyagok feleltek meg a kárpitozás követelményeinek, amelyeket ha összenyomtak és összepréseltek, rugalmassági tulajdonságaiknál fogva igyekeztek minél nagyobb arányban visszaugrani. A rugalmasabb anyagok a terhelést jobban bírák és elsősorban ilyenek lettek népszerűek. A használhatósági értéket a tömőanyag milyensége határozta meg, amely szinte tömőanyagként változó. A különböző országok fejlettségi fokától, a kárpitosművesség előrehaladottságától, az éghajlati körülményektől függött, hogy milyen tömőanyag lett az illető országban népszerű. A legtöbb ország azonban nem tudta saját erejéből biztosítani szükséglete kielégítést és kénytelen volt tömőanyagot más országokból vásárolni. A hazánkban alkalmazott tömőanyagok között a lószőrt, a disznószőrt, a fibrist, a kócot, a lenszalmát, majd késobb az afrikot, a tengeri füvet, a vattát kell megemlíteni. Napjainkban az afrik, a lenszalma, a disznószőr, a vatta, a habszivacs és a habgumi (laticel) a legépszerűbbek. Ezek közül külországból hozzuk be az afrikot, a vatta alapanyagát, a pamutot és a kaucsukot, a laticel alapanyagát.

Levélrostok

Az afrikot sarlóval aratják, amikor is a növényt a töve fölött levágják. Ilyenkor learatják a legyező alakú levélrészt (46. ábra), amely magában foglalja az alsó durvább, tüskés részt is (47. ábra). A durvább minőségű afrikhoz a tüskés szárakat is bedolgozzák, a finomabb minőségekhez csak kb. 30 cm-es tüskementes leveleket gyűjtik be. A begyűjtött mennyiségből kb 20% a feldolgozás következtében elhull. A learatott termést 45…50 kg-os bálákba kötözik és a gyűjtohelyekre szállítják. Itt a melegtől és fénytől védett helyen tárolják. A központi gyűjtohelyekről autó viszi tovább az afrikot a feldolgozás helyére, az üzembe. Itt szapora munkáskezek ragadják meg a durva, tüskékkel teli bálát, szétbontják és a hasogató gép futószalagjára adagolják. A hasogatást szegekkel ellátott falapok végzik. A szálaira bontott afrikot a gép forgó része kidobja. Ez a munkafolyamat jár a legnagyobb porral és ez ellen a munkások jóformán nem is védekeznek. A feltépett hasogatott afrikot a munkások kétkerekű öszvérvontatta kocsira teszik és szárítani viszik a sztyeppére. A kézzel szétteregetett afrikot a nap sugarai megszárítják, majd ismét kézzel összeszedik és a kétkerekű kocsikkal visszaszállítják az üzembe. Az üzemben a vevő kívánságának megfelelően esetleg festheti is az afrikot. A nedves afrikszálakat a munkások megragadják és igen egyszerű, a kötélveréshez hasonló módon kötélbefonják (48. ábra). Egy-egy kötél hossza 4…6 m, súlya a minőségétől függően 0,5….1,5 kg. A vizes köteleket ismét napra teszik, ahol 45 ° C-on igen gyorsan megszárad. A megszáradt köteleket 50….80 kg-os bálákban préselik és ilyen állapotban kerül az afrik a rendelő országba, így hazánkba is. Az afrikot keverni is szokták, ami által minősége romlik. Ez könnyen észrevehető a rostok különböző vastagságáról és a színkülönbségéről. Az új, használatlan afrik világossárgás-zöld színű. A bontott bútorok afrik anyaga még használható, de csak kártolással.

A afrik hajlékony, rugalmas, sárga-zöld színő levélrost.

Kötélbefonással rugalmassága növelhető. Használata jó tulajdonságai miatt széleskörű. Szakmánkban jóformán minden munkafolyamathoz alkalmas, így alap- és felsopárnázáshoz, matractöméshez stb. A kötélbefont afrikot száraz helyen kell tárolni, mert párás, nedves helyen befülled és ennek következtében atkáknak jó táptalajává lesz. Hazánkban az atka elterjedése ellen úgy védekeznek, hogy minden szállítmányt a vagonokból egyenesen a fertőtlenítobe visznek és ott ciángázzal féregtelenítik. Az afrikon élősködo atkák bőr- és bélmegbetegedéseket okozhatnak. Tömőereje: 180/280.

Felhasznált irodalom:
Bálint O., Lajos J. 1991. Kárpitos anyag- és gyártásismeret II. 10. kiadás. Muszaki Könyvkiadó, Budapest.
Halász Ferenc 1962. Kárpitosipar 2. átdolgozott és bovített kiadás. Muszaki könyvkiadó, Budapest.